Mindennapi életünkben egyre nagyobb kihívást jelent, hogy megjelenésünkben különlegesek maradhassunk mások számára. Nem csak a szalonunkba betérő vendégek szeretnének kitűnni a mindennapok szürkeségéből, mi sem létezhetünk átlagos keretek között. A kérdés az, miben lehet egy haj- és szépségszalon más mint a többi…A futó szalagok korában zöld színű aláfestéssel, az emberi kapcsolatokat szinte nélkülözve, egyes fodrászatok szó szerint halomra ,,nyírják” a vendégeik haját. A kisebb hajvágó szalonok viszont sokszor elmaradottak, képtelenek lépést tartani a kor kihívásaival szemben. Ezért is különc és nélkülözhetetlen a Cut ’N Go a szépségápolás szolgáltatói piacán, hiszen a nagyok profizmusát, fejlettségét és felkészültségét ötvözi a kisebbek gondoskodó, szeretetteljes légkörével.
Csapatunk olyan fodrászokból, műkörmösökből, sminkes és kozmetikus kollegákból áll, akik tudásuk folyamatos fejlesztését hivatásuk részének tekintik. Többéves szakmai tapasztalatuk mellett, trendkatalógusok és szakfolyóiratok segítenek a megfelelő stílus kiválasztásában, melynek megvalósításához csak könnyedén hátra kell dőlni a szalonban.
Fodrászat
Szabó kisasszony minden reggel, korán, szinte a másodpercekkel leszámolva érkezett a munkahelyére. Az asztalán vitorlát bontottak a papírok, szélsebesen teltek meg az akták, növekedtek az íróasztal fakó tornyai.Egy gyors ebéd után a munkaidő fárasztó órái lassan megtelepedtek a vállán...
Rólunk mondták...
"Szeretem a változatosságot, néha egy kis Távol-Keleti Japán stílusra vágyom, néha West Coast játszik. A CutNGo egyenlőre veszi a kihívásokat"
Ha kíváncsi vagy vendégeink véleményére rólunk, kattints a linkre!
A megfizethető szépség
Egyéni stílusod kialakításához nem kell százezreket költened, nem kerül több tízezerbe, hogy szépnek érezd magad, nem kell órákat mindenféle kezeléssel elvesztegetni...
Csak gyere be hozzánk, a legjobb kezekben leszel, a legjobb áron...